.

Társadalmi felelősségvállalás

Van egy hely, ahol élünk és ahol dolgozunk. A piaci létünket valahogy a kezdetektől fogva sikerült úgy alakítanunk, hogy nem kellett elválasztanunk egymástól különböző arcainkat: az üzletit és a civilt, a gazdasági tevékenység felé fordulót és a mindennapi emberit. Sőt, sikereinket jórészt talán éppen annak köszönhetjük, hogy a kettő voltaképpen nem is kettő: egy ez az arc.

Mindebből egyenesen következik, hogy a tőlünk telhető legnagyobb mértékben, erőnkhöz mérten, sőt, néha azon felül igyekszünk kifejezni: felelősséggel tartozunk azért a közegért, környezetért, amelyben élünk és dolgozunk. Ez a gondolat számos ügy és tevékenység támogatásában megnyilvánul:

A PrintXBudavár ZRt. sok éve támogatja a Budapesti Fesztiválzenekart, az Amnesty Internationalt, és főtámogatója a Magyarországi Tolókocsi Alapítványnak, mely a mozgássérültek lehetőségeit tágítandó közintézményeknek adományoz kerekesszékeket. Támogattuk a Hungarian Literature Online első műfordító pályázatát, a Pikler Intézet Lóczy-Alapítványát, 2006-ban Lóránt Attila utazó-fotográfus Andok-kiállításának, a hozzá tartozó brossurának létrejöttét, és számos kulturális intézménynek nyújtunk médiaszponzorációt.

Cégünk dolgozói részt vállaltak a vörösiszapkatasztrófa utáni kármentésben, rendszeresen szervezünk adománygyűjtéseket rászorulóknak. Nálunk a CSR tevékenység nem szavakban hanem tettekben nyilvánul meg!

vik

csr

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Good CSR rövid jelentés 2009

Forradalom a fenntarthatósági jelentések terén

Good CSR rövid jelentés 2007

 

diningguide.hu fashion-guide.hu trend-guide.hu wherebudapest.hu superbrandstoplista.hu